Always Woman Budapest

2022.okt.17.
Írta: audrey hepburn komment

Hordóminta állapotban lehet kóstolni az egri bikavért

A 2021-es évjárat kiemelkedő adottságokkal bírt az Egri borvidéken. Ezekre a borokra építve rendezik meg első alkalommal október 22-én Egerben azt a kóstolót, amely még piacra lépés előtt, sok esetben hordóminta formájában mutatja meg a borokat azon borkedvelőknek és szakértőknek, akik kíváncsiak rá, miből lesznek a top egri bikavérek.

bolyki-pinceszet-es-szolobirtok.jpg

Az Egri borvidék legfontosabb bora az egri bikavér. 2022-ben pedig új időszámítás veszi kezdetét azzal, hogy a borvidék megújítja az egri régió kiemelt borának nevét viselő rendezvényt. Az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat október 18. és 29. között zajlik. A hat önálló esemény több egri helyszínen mutatja meg a bortípus egyedi karakterét és magas minőségét az éttermi élményektől kezdve a gálavacsorán át a sétálókóstolókig.

Az eseménysorozat egyik fontos programja lesz az október 22-én megvalósuló Nagy Egri Borműhely Kóstoló, amely idén az Egri Bikavér En Primeur nevet kapta. Az elnevezés abból a Franciaországban ismert gyakorlatból ered, amikor az érdeklődők komoly borokat még azok kereskedelmi forgalomba kerülése előtt, hordóminta állapotukban kóstolnak. A rendezvényen az Egri Borműhely tizenegy borászatához a borvidék több pincészete is csatlakozik, hogy együtt mutassák be még a hivatalos megjelenés előtt álló 2021-es évjáratú superior és grand superior egri bikavéreiket, párba állítva a most forgalomban lévő, korábbi évjárattal.

nagy-egri-bormuhely-kostolo-egri_bikaver-en-primeur.png

A sétálókóstoló mellett izgalmasnak ígérkezik még a három tematikus mesterkurzus, amely túlmutat a megszokott boros masterclassokon azzal, hogy a gasztronómiát is beemeli a programba. A három előadás célja, hogy feltérképezze az egri bikavér gasztrokontextusait, legjobb lehetséges ételkíséreteit. Ehhez minden előadáson három fogást kóstolhatnak meg a vendégek, amelyek mindegyike mellé két-két bikavér érkezik a pohárba, hogy a résztvevők egyénileg dönthessék el, az adott fogás melyik borral ízlik nekik jobban.

A három tematikus borsor mellé az egri Macok Bisztró séfje, a közelmúltban Gundel-díjjal kitüntetett Macsinka János épített fel egyedi ételsorokat. Az aktuálisan piacon lévő, friss évjáratú bikavérek mellé a világ kedvelt fogásai közül válogatott így libarilette, mini angus burger és faszenes sajt kerül a tányérokra. Az érlelt tételek helyi bisztrókonyha-klasszikusokkal, így véres hurkával, marhapofával és kacsamellel kerülnek párba. A grand superior palackok mellé pedig az erdő ajándékait tálalják fel: szarvastatárt, muflongerincet áfonyával és vadpástétomot.

Üzenet a jelentése annak a mediterrán bisztrónak, ami a Belgrád rakparton nyitott meg

A mediterrán életérzésre kevesen mondják azt, hogy „fújj, ne!”. Én egyenesen imádom: napfény, nyugalom vagy épp összevisszaság, tenger, jó zene és finom ételek. Szeretünk ezért elutazni Görögországba, Olaszországba vagy épp a spanyolokhoz, de milyen jó, amikor egy darabkája Magyarországon is megjelenik.

A Belgrád rakpartot sokan ismerhetik a Dionysos Tavernát, ami már 1993 óta Budapest igazi színfoltja, egyúttal legismertebb görög étterme. Aki oda betér tényleg azt hiheti, hogy valamelyik görög sziget cuki kis éttermébe csöppent. Ráadásul nem csak a külső, hanem a belbecs is színtiszta görög hangulat. Az étterem tulajdonosa, Lehoudis Andreas azonban álmodott egy merészet. Míg más éttermek, szállodák és bisztrók épp bezárnak úgy újat nyitott. A Mínima Bistro a Dionysos szomszédságában kapott helyett és lássuk mit tapasztalhatunk ott.

6d7a1552.jpg

A mediterrán ihletésű ízeket gourmet tálalásban kínálja az étterem, ugyanakkor mégis megfizethető árakon. A görög konyhán túl itt minden van, ami a mediterrán térségre utal. A Mínima (ami egyébként egy görög szó és azt jelenti, hogy üzenet) étlapján megtalálható számos közismert egyszerűbb és bonyolultabb fogás is.

6d7a1963_zo_ld_humusz.jpg

A főételek közt olyan igazi különlegességeket találunk, mint például a ratatouille fúzió, a borjúborda garnéla társítással, vagy épp a hal trió. Ez utóbbi különösen szokatlan, hiszen általában egyszerre egyféle halat szolgálnak fel, de itt még a languszta is zellersteak-en érkezik.

A Mínima Bistro csapatát két séf is erősíti, akik más-más megközelítésből adják bele a munkába a tudásuk legjavát. Cseh László 25 évig a Dionysos séfje volt, hozzá csatlakozott Weisz Roland. Kettejük személyében fúziót alkot a tradicionális konyha és a friss gondolkodásmód.

6d7a2005_ratatouille_fu_zio_kacsama_jjal.jpg „A Sirtos zenekarral többszáz koncertet adtunk már a mediterrán országokban, egészen eldugott helyeken is. Ilyenkor mindig érdekel a helyi gasztronómia: ha van a közelben hal-, hús- vagy zöldségpiac, elfog a kísértés, a vágy és a szenvedély, hogy átadjam magam az autentikus kínálatnak és hangulatnak. Sőt, az éttermek konyháiba is szeretek bekéredzkedni, megfigyelni, milyen technikai megoldásokat és alapanyagokat használnak” - meséli az Lehoudis Andreas, az étterem alapítója. 6d7a2422_piszta_cia_varia_cio_k.jpg

A mediterrán kultúra szerves része a kávé- és teafogyasztás is. Érdemes lehet akár egy különleges meleg vagy hideg kávéra is beülni a Bistroba, ami immár egy ortodox püspök áldását is megkapta, aki felszentelte az éttermet, bízva abban, hogy egyre több ember szívéhez fog hozzánőni a megnyugtató mediterrán hangulat.

Így jutottunk el az Utas és holdvilágának egyik szereplőjétől a gin koktélokig

Sokszor a legegyszerűbb dolgokból születik az igazi csoda: a jó koktél olyan, mint egy könnyed ecsetvonás a festővásznon. Pompázhat az orchidea lágy illatában, vagy fűszeressége idézheti az ünnepeket, csak a képzelet szabhat határt.

A Mrs Millicent első gin alapú koktélversenyén bizony elszabadult a versenyzők fantáziája. Volt amelyik illatra olyan volt, mint a tusfürdőm, volt, amelyik jobban visszaadta a mézeskalács illatát, mint egy kész süti, és olyan is akadt, amelyik egy kellemes bulis este érzését idézte fel.
tgz_9609.jpg

A koktélkészítés nem csak a profik kiváltsága, a konyhában, egy szál köntösben, az alapanyagokat a nagymama dunsztos üvegében összerázva is meg lehet váltani a világot. A Mrs Millicent különleges koktélversenyének nyolc döntőse pontosan ezt mutatta meg. De mit tud a gin, és főleg mi, vagy ki az a Mrs Millicent?

Czakó Mónika, a Mrs Millicent megálmodója régóta kacérkodott a gondolattal, hogy a pálinka mellett legyen egy nőies karakterű ital, ami kigurul a BESTILLO Pálinkaház falai közül. „Egy olyan ital, ami hozzám kötődik, személyiségemből fakad. Így lépett piacra bő 1 éve Mrs Millicent ginünk, amit a férjem készített el nekem. Hogy mi volt a legnehezebb az ötlettől a megvalósulásig? Elhinni azt, hogy a pálinka mellett egy másik italkategóriában is tudunk jót csinálni. Olyan terméket álmodtunk, ami önmagában is megállja a helyét és néhány egyszerű kiegészítővel egy új, varázslatos ital készíthető belőle. A koktélversenyünk célja is az volt, hogy a versenyzőink által megmutassuk, nem kellenek extra hozzávalók, sőt bártendernek sem kell lennünk, ahhoz, hogy egy remek frissítő készüljön a konyhánkban saját magunk szórakoztatására, kényeztetésére” – mesél Mónika. tgz_9416.jpg

A „speakeasy” gin Szerb Antal: Utas és holdvilágának egyik szereplőjéről, Millicent kisasszonyról kapta a nevét. Az alkoholtilalom alatt is működő bárokat hívták speakeasy bároknak, ahová kopogtatás után lehetett belépni. Az ember bekopogtatott, bentről kinéztek, mondta a jelszót és azt követően beengedték.

„A koktélverseny 8 döntőse nemhogy bekopogtatott az ajtón, de szinte be is esett, akkora lendület és kreativitás jellemezte az estét. Nagyon izgalmas italok készültek, amit csak megkoronázott a szórakoztató előadásmód. Van, aki a sárgarépalével operált, másnál a gesztenye, az ünnepi ízvilág, az áfonya dominált, de volt olyan is, aki egy kis pálinkával „bolondította” meg a koktélját” – értékel Pálffy László, párlatszakértő és bártender.

tgz_0065.jpg Az exkluzív versenyt végül Bus Atilla „Jewel of a New Era” fantázianévre hallgató long drinkje nyerte, amiben a sárgarépát választotta a gin kísérőjének. A második Kohlbauer Martin „Blåbärsdryck” fantázianevű, - Ikeás útmutató alapján összeállítható – koktélcsodája lett, a harmadik helyen pedig Kovács István „Me, myself & EYE”, gin&pálinka nászából született alkotása végzett. A közönségdíjat Szilágyi Ágnes „Millirosemary” koktélja nyerte.

Aki most megkívánta a gin alapú koktélokat, ne aggódjon a nyolc döntős koktéljának receptje a Mrs Millicent Facebook-oldalán megtalálható.

 

Amikor egy pillanat alatt megkérdőjelezed 40 év boldogságát

Az Orlai Produkciós Iroda a Városmajori Szabadtéri Színház színpadán mutatta be a Válaszfalak című előadását, Kern András és Hernádi Judit főszereplésével. A bemutatót eredetileg december 6-ra tervezték, azonban az évad leállása miatt nyárig kellett várni Bess Wohl darabjára.

ke_pernyo_foto_2021-06-18_16_00_10.png

Az írónő, Bess Wohl a Broadway egy feltörekvő tehetsége, korábbi drámáival már lenyűgözte a New York-i kritikusokat, azonban a Válaszfalak az első olyan darabja, amelyet a Broadway-n is bemutattak, így egész gyorsan megérkezett Magyarországra is.

Zöldi Gergely fordításában egy olyan vígjáték kerekedett belőle, ami egyszerre mély és szórakoztató.  A Válaszfalak egy idős házaspár történetét meséli el, akiknek szembe kell nézniük egy hatalmas változással. Miután a gyerekek kirepültek, nekik is át kell értékelniük eddigi életüket. 40 év házasság sok idő, de vajon minden úgy történt, ahogy szerették volna? Egyáltalán boldogok voltak?

Az előadás olyan hétköznapi problémákat mutat be, ami mindenki számára ismerős lehet. A rossz, vagy egyáltalán nem létező kommunikáció a párok között, aminek eredményeként akár 40 éven át élhetünk téves következtetésekben. Nem kérdezünk, helyette elgondoljuk, hogy mit akar a férjünk/feleségünk.

„Miért nem mondtad? Miért nem kérdezted? Hát már ezért is én vagyok a hibás?” Mennyi embernek lehetnek ismerősek ezek a mondatok, és mennyi minden múlhat rajta. Akár egy család tökéletesnek hitt élete, ami nem is tökéletes volt, csak jól építkezett a hazugságokra.

download.jpeg

Kern András (Bill) és Hernádi Judit (Nancy) összeszokott páros, néha ez már zavaró is lehet, hogy megint ők, mit tudnak még kihozni egymásból? De ez most nem volt kérdés. A Válaszfalakban megtalálták a humoros drámát, avagy a drámai humort. Bill és Nancy, akik ugyanolyanok mint bárki más. Néha frusztráltak, tele beteljesítetlen tervekkel, viszonzatlan érzésekkel és közben csak azt akarták, hogy a gyerekeik boldogok legyenek.

Amikor a feleség közli a férjjel, hogy válni akar, a férj tovább szürcsölni a levest és annyit mond: „Rendben.” Ő nem harcol, 40 év után. De vajon kinek fáj jobban a döntés, vagy az elmúlt 40 év?

A darabot Szabó Máté rendezte, a további szerepekben Pataki Ferenc, Nagy Dániel Viktor, Grisnik Petra, Rohonyi Barnabás és Peremartoni Krisztina látható.

 Az előadást 14 éven felülieknek ajánlott!

 Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

Három nap jazz, funk és soul a 9. Paloznaki Jazzpikniken

Mario Biondi, Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer és Kraak&Smaak, csak néhány név az idei Paloznaki Jazzpiknik fellépő közül. A nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviselteti magát július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken.

_mg_0686.jpg

Július 29-én a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes énekes, Mario Biondi fergeteges koncertjével veszi kezdetét a 9. Paloznaki Jazzpiknik. Amint meghallják különleges, Barry White-hoz hasonló hangját, mindenki ráismer a szicíliai származású Biondira. Biondi második alkalommal látogat el Paloznak dűlőire a magyar közönséghez, először 2017-ben adott nálunk felejthetetlen koncertet az európai soulmuzsika koronázatlan olasz királya. Őt egy igazi legenda követi; a világ leghíresebb funky zenekarának utódja, az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience látogat el Paloznakra, hogy osztozzanak az emelkedett hangulatban. A chicagói Earth, Wind & Fire kétségkívül minden idők legsikeresebb soul-funk-disco zenekara. A funky és az RnB műfaját a hagyományos afrikai zenével ötvöző Earth Wind & Fire 1969-ben jött létre, a ’70-es évek közepétől örökérvényű slágereket jegyeznek. A hétszeres Grammy-díjas együttes a soul, az RnB és a funky legprofibb zenészeit nevelte ki. 

Július 30-án a Mörk pörgeti fel a pénteki közönséget. Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues – a Mörk zenéje funk és soul alapokon nyugszik, eklektikusan mai hangzású, tartalmát tekintve mégis a nagy elődök nyomdokain jár. Rendszeresen fellépnek a legnevesebb magyar és német fesztiválokon, így a Sziget, a VOLT, a Művészetek Völgye, az Elbjazz, a Leverkusener Jazztage, az Aalener Jazzfest vendégei, de zenéltek már az A38-on, a Budapest Parkban, a Müpában és a New York-i Mondo fesztiválon is.

_mg_0667.jpg

Őket követi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi, akinek hangja és kisugárzása összetéveszthetetlen, zenéje egyedi atmoszférát teremt. Minden stílus jól áll neki, hangja magával ragadja és betölti az egész nézőteret – a 9. Jazzpiknikre különleges show-val készül. Az est megkoronázásaként az MF Robots utánozhatatlan hangjai csendülnek fel. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait vegyíti energikus, új hangzású zenévé. A vadonatúj hangzást ígérő, kirobbanó energiájú duót nálunk most először hallhatja a közönség.

Július 31-én a német jazz kollektíva, az egyedi downtempo jazzt játszó De Phazz lép fel. Az együttes a modern zenei irányzatokat és a soul, a latin zene, a trip hop és a drum and bass elemeit ötvözi lounge-os hangkörnyezetben. Őt követi a világhírű holland szaxofon-királynő, Candy Dulfer. Candy zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, napjainkban olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Jamie Cullum és sokan mások. A három nap megkoronázásaként az acid jazzt a house-szal ötvöző Kraak & Smaak Live Band fogja táncra perdíteni a piknikezőket.

_mg_0666_1.jpg

A Fábián Juli Színpadon a magyar jazzélet színe-java fog zenélni a három nap alatt. Az énekesnő a Jazzpiknik indulása óta hajtóereje és múzsája volt a pikniknek, így az emlékére a korábbi kis színpadot – ahol anno debütált Paloznakon – 2018-ban átkeresztelték Fábián Juli Színpadra. Július 30-án, pénteken Saya Noé jegyzi a nyitókoncertet, őt követi a Swing á la Django Herrer Sára közreműködésével, majd a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann sikersorozata, a Jazzkívánságműsor érkezik a színpadra, azt est zárásaként pedig improvizatív jazzetűdök hangzanak fel a Jazzpiknik „Játszóházában”. Július 31-én, a szombati záróesten a Sebestyén Patrik Sextet lép fel, utánuk a Nagy Emma Quintet formációja érkezik, majd az Anima Sound System Jazz Session varázsolja el a közönséget, a színpadot az Amoeba koncertje zárja.

Újdonság, hogy ’Nekem a Jazzpiknik’ névvel Paloznakon debütál a Jazzpiknik és a Nekem a Balaton kollaborációján alapuló kollekció, a limitált szériában a nyári szezon elengedhetetlen darabjai találhatók meg. Ördög Nóra és Nánási Pál szerelemprojektjével, a Nekem a Balatonnal bútorozik össze idén nyáron a Jazzpiknik; a fesztivál alatt a paloznaki dűlőkben állomásozik Nánásiék truck-ja, ahol a szokásos gondosan összeválogatott termékek mellett egy limitált kiadású kollekció is megtalálható lesz.

img_5214.jpg

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál. Az Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy egy olyan világot teremtsen, amelyben az autisták a legjobb önmagukká válhatnak.

Jegyek és bérletek még kaphatók minden kategóriában, a napijegyek mellett két- és háromnapos bérletek, illetve VIP-jegyek és bérletek is vásárolhatók. A bérlettel mindhárom napon kapunyitástól hajnalig tiéd a jazz!

Fotók: Petró Adri

Életre keltek Budapest eltűnt épületei

Imádom Budapestet. Ezt így nyugodtan kijelenthetem. Kicsivel több, mint 10 éve lakok ebben a csodálatos városban. Jöttem már úgy haza sok más európai városból, hogy szép-szép, na de Budapest... A hangulata, az épületek, a hidak, a Duna... Igen, mondhatnák róla sok rosszat is, de sosem ezt kerestem.

01.jpgMindig érdekelt, hogy milyen lehetett a város régen, amikor még csak épültek az Andrássy út palotái. Vagy, amikor épp eltűntek olyan nevezetes helyek, mint a Nemzeti Színház a Blaha Lujza téren. Egy kreatív stúdió most életre keltette Budapest eltűnt épületeit és igazi időutazás lesz ez a néhány perc.

 A különleges animációs sorozat első részében – többek között – látható a régi Nemzeti Színház teljes pompájában, akárcsak a pesti alsó rakparton a Hungária Nagyszálló, az első, avagy régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom, a Kálvin tér vagy épp a Lloyd-palota, ami a főváros legszebb klasszicista stílusú palotája volt.
04.jpg

De megmozdul a Dísz tér és a Szent György tér közötti területen lévő, 1879-82 között épült Honvédelmi Minisztérium épülete is. Kallina Mór terveinek leghangsúlyosabb eleme az óriási méretű, téglalapra szerkesztett kupola volt, melynek két oldalán állt Szász Gyula, a Háború és Béke allegorikus szobra. A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett épületegyüttest 1949-ben rommá nyilvánították, elbontották, s csupán a Honvéd Főparancsnokság épületét tartották meg az első emelet magasságáig. A sorozat egyediségét az adja, hogy ezekről a helyekről most először mozdulnak meg a fotók. 

Az Animatiqua stúdió szerint a film legnagyobb különlegességét az a paradox hatás adja, amikor a néző azt érzékeli, hogy mozog a Duna a régi Erzsébet híd alatt, hogy a felhők hol lassabban, hol gyorsabban szállnak, csobog a szökőkút, felbukkan egy kismadár, egy autó vagy épp a Dunán egy hajó. Így egy teljesen más világba csöppen a néző, mintha csak egy álló képet nézne, ráadásul egy olyan korszakba, ahol a legtöbben még nem is éltünk.

 „Egy kép felér ezer szóval, egy film felér ezer képpel” - ez az Animatiqua kreatív stúdió mottója, akik álló képekből múltidéző filmet készítettek. Az ötlet Kondacs Andrástól, a stúdió alapítójától származik. „Több, mint 15 éve élek Budapesten és az óta elvarázsolnak az épületek… Nyitott szemmel jártam a várost és feltűnt, hogy vannak szép, na meg kevésbé szép épületek. Azt is tudtam, hogy a II. világháború után alaposan megváltozott a városkép, elkezdtem utána olvasni, és közben megelevenedtek előttem a gyönyörű paloták, terek – mesélte Kondacs András.

03.jpg

 Az animációsfilm-rendezőnek ekkor jött az ötlet, hogy egy olyan filmet készítsen, ahol meg tudja mutatni, hogy milyen értékes épületek álltak egykor a ma jól ismert utcákon, tereken. Az első részben, lokáció szempontjából olyan területek lettek kiválasztva, amit mindenki jól ismer. Ahol naponta több ezer ember megfordul, ilyen a Kálvin tér, a Deák Ferenc tér vagy épp a Dunacorso. András nem titkolt célja, hogy a kisfilmekkel az érzelmekre is hatni szeretne.

 „A technológia, amivel ez a film készült Magyarországon nem megszokott, általában a hollywoodi filmeknél vannak ilyen trükkök. Egy videóból bármikor tudunk állóképet csinálni, de fordítva ez nem igaz. Egy fényképből videót csinálni már egy komolyabb technikai tudást igényel” – mondta Kondacs András, aki úgy véli inkább a művészi keresgélés volt hosszadalmas, a gyártási fázis már könnyen ment a csapat számára.

 A filmek forrásához a Fortepan képeit használták fel, mivel őket találták a legmegbízhatóbb és leghitelesebb forrásnak.

Bár az első film még csak most készült el, a sorozat következő részéről elárulta a terveket. „A második rész amolyan detektívregény-szerű lesz. Mind zenében, mind dramaturgiájában a detektíves filmek hangulatát fogja megidézni, és lehet majd nyomozni, hogy mi, miért és hogyan tűnt el. A mi célunk nem csak az, hogy szórakoztassunk, hanem, hogy értéket és tudást adjunk” – tette hozzá az animációsfilm-rendező.

„Ez egy sorozat része lesz. Dupla trilógiában gondolkozunk, azaz 2x3 részben, mert nem csak az eltűnt épületeket, hanem az épület részletek – kupolák, lépcsőházak, teraszok – is csodálatosak. Elsőre olyan épületeket vettünk alapul, ami talán a legfájóbb az embereknek” - mondta a rendező.

  

 

Idén 100 éves a Coca-Cola legendás Télapója

Nincs karácsony a Coca-Cola Mikulás-reklámja nélkül. Mi már csak így emlékszünk rá, és bizony a 90-es években sokan vártuk a decembert, hogy megérkezzen az a kedves, vidám, csillogó-villogó, na meg jó zenéjű reklámfilm. De ez a Télapó jóval öregebb ettől. Száz éve indította első karácsonyi reklámkampányát a Coca-Cola. Azóta a Télapó figurája és kivilágított kamionja is legendássá vált.

coca-cola_1959_te_lapo_kis_1.png

Az angolszász országok karácsonyi reklámjai és filmjei mind ugyanúgy ábrázolják az éj leple alatt ajándékot hozó Télapót: pocakos, nagyszakállú vidám, ősz öregúrnak, piros ruhában és sapkában. De nem nézett ki mindig így: 1931 előtt a legkülönfélébb formákban jelent meg, volt, aki magas, sovány figuraként rajzolta le, mások kísérteties külsejű manóként. Hol püspöki öltözékben, hol állatbőrből készült ruhában jelenítették meg, kabátja a korai ábrázolásokon még bőrszínű, később már a ma megszokott piros lett.

A Coca-Cola reklámjaiban éppen száz éve, vagyis 1920 óta szerepel a Télapó figurája. Az első reklámokban még nyoma sincs azonban a ma ismert figura vidámságának, inkább szigorúan néz ki, amilyennek korábban Thomas Nast, az „amerikai karikatúra atyja” megalkotta. Sokak kedvencei, a Coca-Cola jegesmedvéi is ekkoriban tűntek fel egyébként a cég hirdetéseiben: 1922-ben Franciaországban volt látható az első olyan Coca-Cola reklám, amelyen jegesmedve szerepelt.  

A Coca-Cola 1931-ben kezdett el népszerű magazinokban hirdetéseket elhelyezni. A céget képviselő reklámügynökség a karácsonyi kampányban egy újszerű kinézetű Télapó-figurát szeretett volna szerepeltetni. Miután többször megpróbáltak rátalálni egy olyan illusztrátorra, aki meg tudja ragadni a Télapó valódi lényegét, végül a michigani származású Haddon Sundblomot választották a feladatra. Sundblom egy 1822-es versből inspirálódva melegszívű, barátságos és pufók emberként rajzolta meg a Coca-Cola Télapót.

Az új Coca-Cola Télapó 1931-ben debütált, a reklámok a játékok kiszállítása közben, karácsony éjszakáján a miatta ébren maradó gyerekeket köszöntve, neki szóló leveleket olvasva jelenítik meg a kedves piros ruhás öregurat, aki természetesen mindig Coca-Colával frissíti fel magát munka közben.

Sundblom a reklámok eredetijét mindig olajfestményként készítette el, majd a képek sokszorosítva óriásplakátokra, naptárokra, poszterekre, bolti reklámtáblákra kerültek, volt, amikor a képek szereplőiből plüssfigura is készült.

1942-ben Télapó segédet kapott „Sprite Boy” személyében. Az ő karakterét Sundblom találta ki, a nevét pedig koboldszerű külsejéről kapta (a sprite koboldot jelent). Érdekesség, hogy a Sprite üdítőt viszont csak az 1960-as években dobta piacra a cég, így a karácsonyi reklámkampányokban jóval előbb szerepelt a név, mint hogy üdítőt kereszteltek volna el róla.

A megvilágított Coca-Cola karácsonyi kamionok először az 1995-ös reklámkampányban, a karácsonyi karavánban szerepeltek. A különleges fényinstallációkat George Lucas Industrial Light and Magic stúdiója készítette. A kamionok több évben is visszatértek, így ez a cég egyik legsikeresebb karácsonyi kampánya lett. Aki a kilencvenes években volt gyerek, annak biztosan örökre a memóriájába égtek a mesebeli kivilágított karaván felvételei, az „Ünnepelj ma velünk” dal és a kamion hátulján a Coca-Colába kortyoló Télapó látványa. A magyar verzióban a soproni Tűztoronnyal, a pécsi dzsámival és a budapesti Lánchíddal látható a karaván.

 Mivel a Coca-Cola éppen 100 éve rukkolt elő először karácsonyi reklámjával, így idén különösen nagy hangsúlyt kap a karácsony a vállalat életében. Ezért készül több kampányelemmel is, hogy mindenkit ünnepi hangulatba varázsolhasson. Ilyen például az Oscar-díjas Taika Waititi által rendezett megható kisfilm, a szeretteinkkel töltött idő fontosságára figyelmet felhívó hazai reklámfilm, vagy éppen a limitált szériás fahéjas Coca-Cola Zero is.

 

Ha Löszt iszol, Szekszárdot ízleled

A szekszárdi Vida Borbirtok bemutatta azt a vörösborát, amellyel a borvidék meghatározó talajtípusára, a löszre hívja fel a figyelmet. A Vida család azért erről a talajról nevezte el legújabb házasítását, mert az döntő hatással van a szekszárdi borok stílusára.

vida_losz_palack_02.jpg

A nemzetközi borvilágban általánosan elfogadottnak számít, hogy egy bor jellegét legerősebben azok a körülmények befolyásolják, amelyek a szőlőt fejlődése, érése során körbeveszik. A terület mikroklímája, a domborzati viszonyok és a talaj a legfontosabbak a természeti adottságok közül, amelyek így a borok, a borászat és végső soron a borvidék stílusát is meghatározzák.

 Akkora borszakértő azért nem vagyok, így utána néztem a lösznek, ami a világ több kiemelkedő bortermő területén fontos talajtípusnak számít. Ilyen a francia Rhône-völgy, a német Rajna partjának több borvidéke, az osztrák Wagram, az új-zélandi Central Otago és a Szekszárdi borvidék is.

vida_losz_talaj.jpg

A lösz egy laza szerkezetű talajtípus, ennek köszönhetően a szivacshoz hasonló vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkezik. Az elraktározott nedvességet folyamatosan adja vissza a környezetének, így javítva a szőlő vízellátottságát. A szakértők szerint a lösztalajról származó borok közös jellemzője a kifejező, gyümölcsös-virágos aromatika, a kerek savak és tanninok, valamint hogy komoly borokként sem igényelnek különösen hosszú érlelést, már fiatalabb korukban is jól fogyaszthatóak.

A kötetlen borkóstolón Vida Péter, aki a pincészet portfóliójáért is felel elmesélte, hogy évekkel ezelőtt egy tudatos munkába fogtak, melynek fő iránya az volt, hogy olyan elegáns és kedves borokat készítsenek, amelyek Szekszárd völgyeinek adottságait a legjobban kifejezik. A Vida Borbitok az évek alatt minden megújított a minőség maradt, de az üzemtől kezdve a borok címkéiig minden hatalmas változáson esett át.

 img_7812.jpg

A pincészet úgy véli, hogy ez a bor is segíti majd őket a tavaly lezajló arculatváltás szerves folytatásaként a szekszárdi borok megismertetésben, történetük elmesélésében. A Lösz pedig fontos szereplő ebben a történetben. Tipp ebben az időben: beszerezni pár üveg Vida-bort és se eső, se hó nem fog érdekelni...

 

 Fotó: AWB és Vida Borbirtok

 

Könyvet írt a dietetikus a saját mellrákjáról

Arató Györgyi 30 éves volt, amikor rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizáltak nála. Ez 9 éve történt...

Bár dietetikusként dolgozott, addig nem foglalkozott daganatos betegekkel. A betegsége miatt azonban elkezdte felkutatni könyveket, cikkeket a témában, és meglepődve tapasztalta, hogy magyar nyelven egyszerűen nincs speciálisan ezt a betegséget érintő kiadvány. Amit talált az vagy nagyon általános, vagy nagyon szélsőséges volt, vagy épp el akart adni valami „csodamódszert”.

konyhanyelven_a_mellrakrol_konyv_nagy_felbontas.jpg

A sorstársakkal beszélgetve megdöbbenve hallgatta, hogy mennyi tévhit, városi legenda kering a betegek közt. Rengeteg csodamódszer, diéta és étrend-kiegészítő létezik, amik nem, hogy nem segítenek, de kifejezetten ártalmasak lehetnek. Szakemberként is kihívás ezeket szűrni, de egészségügyi háttértudás nélkül különösen nehéz és frusztráló ebben az információs tengerben eligazodni.

Györgyi segíteni szeretett volna, ezért könyvet írt. Felhasználta a dietetikai háttértudását és az évek során összegyűjtött saját tapasztalatait. A könyv első fele igyekszik egy olyan alaptudást átadni az olvasónak, amelynek birtokában már könnyebben tudják szűrni a kifejezetten a betegségükkel kapcsolatos információkat. Segít felkészülni a különböző kezelések mellékhatásaira, tippeket és kipróbált trükköket tartalmaz, amikkel talán kicsit könnyebben elviselhetővé válik a nehezebb terápiás időszak.

tejbegriz.jpg

A második fele pedig egy receptgyűjtemény, amely segítségével mindig az éppen aktuális állapotukhoz tudják igazítani az étrendjüket. Gyorsan elkészíthető, praktikus receptek, bárhol beszerezhető alapanyagokból. Minden étel 3 különböző elkészítési móddal található meg: egy fogyókúrás (pl. ha antihormon-terápia miatt fogyni kell), egy normál, és egy roboráló változat (ha hízni kell, pl. műtétek miatt).

ke_pernyo_foto_2020-10-14_11_56_23.png

ke_pernyo_foto_2020-10-14_11_56_43.png

A könyv 4 évig készült  - a szöveg szerkesztésében egy szintén dietetikus és évekig daganatos betegekkel foglalkozó kolleganője volt a segítségére - a szerző maga írta, a recepteket lefőzte, foodstylingolta és fotózta, majd nyomdakészre tördelte a kiadványt. Végül egy weboldalt is készített, amelyen keresztül meg lehet rendelni.

 

 

 

Valódi nápolyi pizza Budapest szívében

Idén szerettem volna elmenni Nápolyban, aminek egyik oka éppen az volt, hogy megkóstoljam az eredeti nápolyi pizzát. Sajnos a világjárvány ezt a tervemet meghiúsította, de pár napja kaptam egy kis kárpótlást a Donna Mamma Pizza Napoletana-tól.

2.jpg

A budapesti pizzéria megkapta az AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana) minősítést. A valódi nápolyi pizza a világörökség része, így nem csoda, hogy szigorú szabályokhoz kötik, ki használhatja ezt a minősítést. A tradíció és a minőség felett a Nápolyi Pizzaszövetség őrködik, és bizony nem szórják két kézzel ezt a minősítést.

A valódi nápolyi pizza elkészítését szigorú előírások szabályozzák: nem lehetnek például nagyobbak 35 centiméternél, közepük vastagsága legfeljebb 0,25 centiméter lehet és kizárólag 430-480 fokos kemencében készülhetnek el, mindössze 60-90 másodperc alatt. A tésztát kizárólag kézzel lehet nyújtani. A levegőt a tészta széle felé „terelgetve” jön létre a valódi nápolyi pizza egyik tipikus jellemzője, a “cornicione”, a tészta megemelkedett széle, amely sülés után egyszerre lágy és roppanós. San Marzano paradicsom a Vezúv déli oldaláról, eredetvédett bivalymozzarella Olaszország Campania régiójából, 00-ás liszt egy kis olasz malomüzemből – a valódi nápolyi pizza egytől egyig kiváló minőségű olasz alapanyagokból készül. 

4.jpg

Amikor megérkezik a tányérra a pizza, először csak nézegeti az ember. Vékony, könnyű, gőzölgő, illatos. Elég pár másodperc és a látványtól is megindul a nyálképződés a szájban. Igazából egy egész pizzát soha nem tudtam megenni, sehol – kivéve Rómában. Ám nem is küzdöttem vele, mert, ha marad későbbre, úgyis jó. A Donna Mamma pizzájából nem maradt. Pont a vékonysága és minőségi alapanyagok teszik könnyűvé, hogy nem terheli meg a gyomrot, kellemes jóllakott érzést biztosít. Azt is bevallom, hogy szeretem kézzel enni a pizzát. A finomságáról pedig leginkább az árulkodik, hogy a pizza elfogyasztása után a szalvétába törlöm a kezem vagy lenyalom mind a tíz ujjamat (igen-igen, Covid-időszakban ez veszélyes, de az alapos kézmosás nem maradhat el). A Pizza Simonetta és a Pizza Margherita után is tiszta marad a szalvétám...

image.JPG

A világon kevesebb, mint 850 AVPN minősítésű pizzéria létezik, Európában alig több mint 300, Magyarországon pedig a Donna Mamma Pizza Napoletana másodikként kapta meg ezt az elismerést, ami hatalmas szó mind gasztronómiai, mind országimázs szempontból. 

„Az AVPN egyik legjobb trénere és nápolyipizza-szakértője, Giulio Abussi oktatta a csapatunkat Nápolyban, és itthon, Budapesten is az ő szakmai támogatásával nyílt meg Donna Mamma Pizza Napoletana” – mondja Jancsa Jani, a Donna Mamma és Bamba Marha lánc kulináris vezetője.

image_1.JPG

A Donna Mamma a Belváros első olyan nápolyi pizzériája, amely megszerezte az AVPN elismerést, és bár az étterem még egy éves sincs, a minőség már a kezdetektől fogva biztosított, hiszen a pizzéria a szakmailag is elismert Bamba Marha Burger Bár tulajdonosaihoz fűződik.

Fotó: Donna Mamma Pizza Napoletana és AlwaysWomanBudapest

süti beállítások módosítása