Always Woman Budapest


2021.jún.18.
Írta: audrey hepburn komment

Három nap jazz, funk és soul a 9. Paloznaki Jazzpikniken

Mario Biondi, Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer és Kraak&Smaak, csak néhány név az idei Paloznaki Jazzpiknik fellépő közül. A nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviselteti magát július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken.

_mg_0686.jpg

Július 29-én a soul, a blues és a jazz határterületein egyensúlyozó, többszörös platinalemezes énekes, Mario Biondi fergeteges koncertjével veszi kezdetét a 9. Paloznaki Jazzpiknik. Amint meghallják különleges, Barry White-hoz hasonló hangját, mindenki ráismer a szicíliai származású Biondira. Biondi második alkalommal látogat el Paloznak dűlőire a magyar közönséghez, először 2017-ben adott nálunk felejthetetlen koncertet az európai soulmuzsika koronázatlan olasz királya. Őt egy igazi legenda követi; a világ leghíresebb funky zenekarának utódja, az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience látogat el Paloznakra, hogy osztozzanak az emelkedett hangulatban. A chicagói Earth, Wind & Fire kétségkívül minden idők legsikeresebb soul-funk-disco zenekara. A funky és az RnB műfaját a hagyományos afrikai zenével ötvöző Earth Wind & Fire 1969-ben jött létre, a ’70-es évek közepétől örökérvényű slágereket jegyeznek. A hétszeres Grammy-díjas együttes a soul, az RnB és a funky legprofibb zenészeit nevelte ki. 

Július 30-án a Mörk pörgeti fel a pénteki közönséget. Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues – a Mörk zenéje funk és soul alapokon nyugszik, eklektikusan mai hangzású, tartalmát tekintve mégis a nagy elődök nyomdokain jár. Rendszeresen fellépnek a legnevesebb magyar és német fesztiválokon, így a Sziget, a VOLT, a Művészetek Völgye, az Elbjazz, a Leverkusener Jazztage, az Aalener Jazzfest vendégei, de zenéltek már az A38-on, a Budapest Parkban, a Müpában és a New York-i Mondo fesztiválon is.

_mg_0667.jpg

Őket követi hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi, akinek hangja és kisugárzása összetéveszthetetlen, zenéje egyedi atmoszférát teremt. Minden stílus jól áll neki, hangja magával ragadja és betölti az egész nézőteret – a 9. Jazzpiknikre különleges show-val készül. Az est megkoronázásaként az MF Robots utánozhatatlan hangjai csendülnek fel. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait vegyíti energikus, új hangzású zenévé. A vadonatúj hangzást ígérő, kirobbanó energiájú duót nálunk most először hallhatja a közönség.

Július 31-én a német jazz kollektíva, az egyedi downtempo jazzt játszó De Phazz lép fel. Az együttes a modern zenei irányzatokat és a soul, a latin zene, a trip hop és a drum and bass elemeit ötvözi lounge-os hangkörnyezetben. Őt követi a világhírű holland szaxofon-királynő, Candy Dulfer. Candy zenélt már a Pink Floyddal és Madonnával, Prince-szel, Maceo Parkerrel, Dave Stewarttal és Van Morrisonnal, napjainkban olyan művészekkel lép fel, mint Beyoncé, Chaka Khan, Jamie Cullum és sokan mások. A három nap megkoronázásaként az acid jazzt a house-szal ötvöző Kraak & Smaak Live Band fogja táncra perdíteni a piknikezőket.

_mg_0666_1.jpg

A Fábián Juli Színpadon a magyar jazzélet színe-java fog zenélni a három nap alatt. Az énekesnő a Jazzpiknik indulása óta hajtóereje és múzsája volt a pikniknek, így az emlékére a korábbi kis színpadot – ahol anno debütált Paloznakon – 2018-ban átkeresztelték Fábián Juli Színpadra. Július 30-án, pénteken Saya Noé jegyzi a nyitókoncertet, őt követi a Swing á la Django Herrer Sára közreműködésével, majd a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann sikersorozata, a Jazzkívánságműsor érkezik a színpadra, azt est zárásaként pedig improvizatív jazzetűdök hangzanak fel a Jazzpiknik „Játszóházában”. Július 31-én, a szombati záróesten a Sebestyén Patrik Sextet lép fel, utánuk a Nagy Emma Quintet formációja érkezik, majd az Anima Sound System Jazz Session varázsolja el a közönséget, a színpadot az Amoeba koncertje zárja.

Újdonság, hogy ’Nekem a Jazzpiknik’ névvel Paloznakon debütál a Jazzpiknik és a Nekem a Balaton kollaborációján alapuló kollekció, a limitált szériában a nyári szezon elengedhetetlen darabjai találhatók meg. Ördög Nóra és Nánási Pál szerelemprojektjével, a Nekem a Balatonnal bútorozik össze idén nyáron a Jazzpiknik; a fesztivál alatt a paloznaki dűlőkben állomásozik Nánásiék truck-ja, ahol a szokásos gondosan összeválogatott termékek mellett egy limitált kiadású kollekció is megtalálható lesz.

img_5214.jpg

Mint minden évben, a Paloznaki Jazzpiknik most is segíti bevétele egy részével a rászorulókat. Idén az Együtt az Autistákért Alapítványt támogatja a fesztivál. Az Együtt az Autistákért Alapítvány célja, hogy egy olyan világot teremtsen, amelyben az autisták a legjobb önmagukká válhatnak.

Jegyek és bérletek még kaphatók minden kategóriában, a napijegyek mellett két- és háromnapos bérletek, illetve VIP-jegyek és bérletek is vásárolhatók. A bérlettel mindhárom napon kapunyitástól hajnalig tiéd a jazz!

Fotók: Petró Adri

Valódi nápolyi pizza Budapest szívében

Idén szerettem volna elmenni Nápolyban, aminek egyik oka éppen az volt, hogy megkóstoljam az eredeti nápolyi pizzát. Sajnos a világjárvány ezt a tervemet meghiúsította, de pár napja kaptam egy kis kárpótlást a Donna Mamma Pizza Napoletana-tól.

2.jpg

A budapesti pizzéria megkapta az AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana) minősítést. A valódi nápolyi pizza a világörökség része, így nem csoda, hogy szigorú szabályokhoz kötik, ki használhatja ezt a minősítést. A tradíció és a minőség felett a Nápolyi Pizzaszövetség őrködik, és bizony nem szórják két kézzel ezt a minősítést.

A valódi nápolyi pizza elkészítését szigorú előírások szabályozzák: nem lehetnek például nagyobbak 35 centiméternél, közepük vastagsága legfeljebb 0,25 centiméter lehet és kizárólag 430-480 fokos kemencében készülhetnek el, mindössze 60-90 másodperc alatt. A tésztát kizárólag kézzel lehet nyújtani. A levegőt a tészta széle felé „terelgetve” jön létre a valódi nápolyi pizza egyik tipikus jellemzője, a “cornicione”, a tészta megemelkedett széle, amely sülés után egyszerre lágy és roppanós. San Marzano paradicsom a Vezúv déli oldaláról, eredetvédett bivalymozzarella Olaszország Campania régiójából, 00-ás liszt egy kis olasz malomüzemből – a valódi nápolyi pizza egytől egyig kiváló minőségű olasz alapanyagokból készül. 

4.jpg

Amikor megérkezik a tányérra a pizza, először csak nézegeti az ember. Vékony, könnyű, gőzölgő, illatos. Elég pár másodperc és a látványtól is megindul a nyálképződés a szájban. Igazából egy egész pizzát soha nem tudtam megenni, sehol – kivéve Rómában. Ám nem is küzdöttem vele, mert, ha marad későbbre, úgyis jó. A Donna Mamma pizzájából nem maradt. Pont a vékonysága és minőségi alapanyagok teszik könnyűvé, hogy nem terheli meg a gyomrot, kellemes jóllakott érzést biztosít. Azt is bevallom, hogy szeretem kézzel enni a pizzát. A finomságáról pedig leginkább az árulkodik, hogy a pizza elfogyasztása után a szalvétába törlöm a kezem vagy lenyalom mind a tíz ujjamat (igen-igen, Covid-időszakban ez veszélyes, de az alapos kézmosás nem maradhat el). A Pizza Simonetta és a Pizza Margherita után is tiszta marad a szalvétám...

image.JPG

A világon kevesebb, mint 850 AVPN minősítésű pizzéria létezik, Európában alig több mint 300, Magyarországon pedig a Donna Mamma Pizza Napoletana másodikként kapta meg ezt az elismerést, ami hatalmas szó mind gasztronómiai, mind országimázs szempontból. 

„Az AVPN egyik legjobb trénere és nápolyipizza-szakértője, Giulio Abussi oktatta a csapatunkat Nápolyban, és itthon, Budapesten is az ő szakmai támogatásával nyílt meg Donna Mamma Pizza Napoletana” – mondja Jancsa Jani, a Donna Mamma és Bamba Marha lánc kulináris vezetője.

image_1.JPG

A Donna Mamma a Belváros első olyan nápolyi pizzériája, amely megszerezte az AVPN elismerést, és bár az étterem még egy éves sincs, a minőség már a kezdetektől fogva biztosított, hiszen a pizzéria a szakmailag is elismert Bamba Marha Burger Bár tulajdonosaihoz fűződik.

Fotó: Donna Mamma Pizza Napoletana és AlwaysWomanBudapest

Rózsaszín palacsintával a mellrák elleni küzdelemért

A Rózsaszín Október mozgalom idén sem tétlenkedik. Hogy mi ez? A mellrák elleni szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet A mellrák élete során minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, a gyógyulás kulcsa pedig a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés, amellyel a rosszindulatú elváltozás nagyon jó eséllyel kezelhető.

intimina-130-sexuality-after-breast-cancer.jpg

Vannak pillanatok, amiket a nők soha az életben nem felejtenek el. A rosszak és a jók is ilyenek. Az egyik rossz, amikor először tapint ki csomót a mellében. A várakozás hosszú időszaka: időpont az ultrahangra, aztán a biopszia, majd várni az eredményre. Több hét – jobb esetben is – de, amikor az eredmény negatív, az valami végtelen boldogság. De egy valami nem változik: a félelem és az elővigyázatosság, hogy a testünket komolyan kell venni.

Magyarországon évente megközelítőleg kilencezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal, 10 százalékuk a fiatal korosztályhoz tartozik, 45 év alattiak. A betegség kizárólag a megbízható, hivatalos helyen elvégzett mammográfiával szűrhető ki, így lenne csökkenthető a jelenlegi több mint kétezer fős éves halálozási száma. A korai felismerés és az időben elkezdett kezelés a gyógyulás kulcsa, erre hívja fel a figyelmet a rózsaszín október. 

Minden évben az október, a mellrák elleni küzdelem hónapja. 40 év felett a betegség kialakulásának kockázata is jelentősen magasabb, ezért nagyon fontos az ezt követő időszakban a rendszeres (legalább évente megismételt) mammográfiás szűrővizsgálaton való részvétel. De az, hogy így elmondjuk, sokszor kevés. Mintha meg sem hallanák az emberek. Ezért jó, hogy olyan kezdeményezések is születnek, amik még inkább figyelemfelhívók.

A főváros legújabb bisztró pubja, a High Five Budapest a kampányhoz csatlakozva egész hónapban rózsaszín palacsintákat és koktélokat kínál vendégeinek, az ezekből származó bevétel 15 százalékát pedig az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen nevű szervezetnek ajánlják fel.

img_0804.jpg

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen 2002 óta szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín sétákat a Lánchídon azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre, az érintettekkel való szolidaritásra. „A cél a mammográfiás szűrésekre való ösztönzés, vagy panasz, elváltozás észlelése esetén a diagnosztikai vizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás. A rózsaszín masni, szalag, az egész világon ennek a szimbóluma” – mondta Báródi Edit, az egyesület elnöke.

A mozgalomhoz idén csatlakozott a Király utcai High vendéglátóhely, melynek vezetősége szerint ezekben a nehéz időkben a társadalmi szerepvállalás és az egymásra való odafigyelés még fontosabb, mint bármikor.

img_0791.jpg

Kovács Péter, a cég társtulajdonosa arról beszélt, anyukáink, feleségeink és barátnőink védelme semmi másnál nem lehet fontosabb. Mint mondta, ők tartják egybe a családot, védelmeznek minket, ezt szeretnék nekik most meghálálni és az ő védelmükre felhívni a figyelmet. A High Five Budapest Pink Pancake elnevezésű kampánya októberben indult el, ezt egy másik projektjükkel, a Hello Sweet Pop-Up desszertbárral közösen fejlesztették ki.

img_0882.jpg

Fotók: High Five Budapest 

süti beállítások módosítása