Hirtelen benyúltam az egyik emlékekkel teli dobozomba és 20-25 Operettszínházas jegy akadt a kezembe, több mint tíz évvel korábbról. Ez csak egy doboz, és a jegy kupac is csak töredéke annak, ami a valódi mennyiség. Mondjuk úgy, hogy nem keveset jártam színházba, és nem csak az Operettbe, de most miattuk íródik ez a bejegyzés, így a Víg, Madách, Thália és egyéb színházjegyeket félreraktam.

Számomra az az időszak volt az Operett „aranykora”. Persze, hogy a Rómeó és Júliával kezdődött, hosszas sorbanállások a jegyekért, aztán csere-bere a fórumokon, ismeretlenekkel való csetelés órákon át, csak mert ugyanaz a kedvenc. Az ismeretlenekből aztán barátok lettek, utaztunk, beszélgettünk, kávéztunk és közben Elisabethet, Mozartot, Rudolfot, Szenivánéji álmot néztünk – meg minden mást, ami jött, csak hirtelen ezek jutottak eszembe...

Több volt, mint színház, egy életérzés. Persze közben „felnőttünk”. Bár a rajongás kezdetén is a legtöbben már felnőttek voltunk, mégis valami hiányzott az életünkből, amit a színház pótolni tudott. Egy csodás dallam, egy tökéletes hang, vagy épp egy kedves mimika a színpadon. Nem tudom, hogy nálam hol szakadt meg... Az Elfújta a szél című előadást, már csak jóval később a bemutató után néztem meg, ami előtte elképzelhetetlen volt, hogy lemaradjak egy premierről. A Notre Dame-i toronyőr bemutatója után pedig interjút készítettem Keroval... Kicsit más minőségemben, de ott voltam, ám éreztem, ez már nem ugyanaz.

Nem sokkal később elindult a lavina. Nem részletezem, a színházrajongók úgyis tudják, aki meg nem, az bele sem kezdett ennek az írásnak az olvasásába.

Kero ment, Lőrinczy Gyuri épp, hogy kicsit volt, és Kiss-B. Atilla jött. És itt most annyi gondolatom lenne, mégis egy szomorú dolog jut az eszembe. Szinetár Dóra az egyik friss nyilatkozataiban azt említi, hogy „viszonylag sajtószabadságban” élük. Viszonylag. Dóri, el kell keserítselek, szerintem már a viszonylag szó is kevés. Hiszen nem írhatom le, amit gondolok bunkóságról, arroganciáról, erőszakról, megfélemlítésről, a tisztelet teljes hiányáról vagy a „jó emberekről”. Következmények nélkül nem írhatom le, hogy nagyítóval kell keresni egy jó előadást az Operettszínházban. Talán azt leírhatom, hogy mennyire együtt érzek az ott dolgozó művészekkel, műszaki emberekkel, irodistákkal, jegyszedőkkel, mindenkivel. Akik közül sokan talán már akkor is ott voltak – sőt biztos, hogy ott voltak – amikor az „aranykor” létezett. Amikor az Operettben dolgozni még rang volt, és nem egy olyan bélyeg, amit talán már sosem tudnak lemosni magukról.

És a kérdés, hogy tehetünk-e valamit? De kiért? A művészekért, vagy az irodákban zokogó lányokért? Kiáltsunk igazságot és elégtételt, vagy egyszerűen maradjunk csendben, süssük le a szemünket, és menjünk tovább, mintha mi sem történt volna?

Míg gondolkoztam a válaszon Karinthy Frigyes verse jutott eszembe: „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön...”

Én mégis az igazságot választanám!

Kiállták a próbát az OMV higiéniai szabályozásai és elkészítettek egy olyan prémium szendvicset, amire a családom a bizonyíték, hogy még másnap is isteni finom.

A forgalmi adatokon májusban már érezni lehetett, hogy az egészségügyi vészhelyzetet követően az autósok kezdenek visszatérni az utakra. A friss számok alapján az OMV töltőállomások shopjaiban a pékáruk, a fagyasztott élelmiszerek, az ásványvizek és a sörök iránt 10-40 százalékkal megemelkedett a kereslet áprilishoz képest.

Az OMV már 15 éve bevezetett egy olyan szigorú HACCP rendszert, amely igencsak jól szerepelt a járványügyi helyzet során. A kormány által kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet alatt ugyanis csak apró kiigazításokat kellett tenni - ilyenek voltak például a helyben fogyasztásra vonatkozó szabályok. Ezt a szigorú rendszert mutatja be Palágyi Eszter séf és az OMV közös videójában.

Az Eszter által megálmodott Gourmet Selection termékek mellett minden frissen készült étel esetében is kizárólag kiváló és ellenőrzött forrásból származó alapanyagok kerülhetnek a rendszerbe. A figyelmes és körültekintő előkészítés és gyártás során az alapanyagok, valamint a szendvicsek tárolása csak ellenőrzött és nyomonkövethető formában történhet.  

„A szendvicsek minősége és megjelenése mellett akad egy további szempont, ami eddig csak a háttérben kapott fontos szerepet. Ez pedig a biztonságos előkészítés” – magyarázta Palágyi Eszter, aki szerint ebből a szempontból nem lehet különbség egy díjnyertes étterem vagy egy töltőállomás között. Mind a kettőnek garantálnia kell a minőséget.

(x)

A Karaván nevű hely egy igazi street food paradicsom a Kazinczy utcába. Ők magukról azt mondják, hogy „Magyarország első és legsikeresebb street food udvara a budapesti bulinegyed központjában”. És ez így is van. Igaz, koronavírus-járvány enyhítések után, egy szimpla csütörtök délután alig volt két-három ember.

 Az udvarban olyan népszerű vendéglátóhelyeket találunk, mint a Zing Burger, a Las Vegan's, a Hummus Bar vagy a Budapest Lángos. A hely, ami máskor zsúfolásig van tele külföldi turistákkal, most alig néhány magyar vendéget szolgált ki. Akár örülhetnénk is, mert végre volt hely leülni, sőt a kedvenc fotó is elkészülhetett úgy, hogy nincs benne három kínai lány, vagy öt ír srác. Közben viszont tudjuk, hogy ez nem normális állapot, és egyszeriben elkezdenek hiányozni az olaszok, britek, németek. Bárki, aki más országból jött. 

Azért ételekben és programokban továbbra sincs hiány. Július 5-én növény tematikájú vásárt szerveznek a Karavánban. Lesz növényfestett ruha, vászonszatyor, florárium, virágos ékszer és még sok más egyedi, kézzel készült dolog.  Na meg persze étel és ital. 

Legutóbbi ott jártamkor a Budapest Lángos Green lángosát kóstoltam meg. Az összhatás isteni, de arra is rájöttem, hogy a budapesti lángos kicsit más, mint a balatoni. Olyan előkelőbb, amit tudom, lángosra ritkán mondunk. Mégis ez a szó ugrik be. Kicsit ropogósabb, kicsit nehezebb, a tejfölös juhtúró pedig, amit rengeteg friss rukkola fed be – én még plusz sajtot is kértem rá – szuper feltét az frissen sült tésztához.

Ha a belvárosban jársz, ne hagyd ki a helyet!

Szokatlan akciót indított egy belvárosi étterem. A Tapassio nevű tapasozó 3000 forintot von le mindenkinek a számlájából, aki felvállalja, hogy egy hétig nem lájkolja a Facebook-bejegyzéseiket. Ezzel a húzással szeretnék ösztönözni a lakosságot arra, hogy a koronavírus miatti bezártság után ismét keressék fel kedvenc vendéglátóhelyeiket.

Bevallom, elsőre nem is értettem, hogy mi ebben a „buli”, hogy nincs lájk. Tudom, néha már le kéne szokni arról, hogy beülünk egy helyre kajálni, és addig hozzá sem nyúlunk az ételhez, amíg nincs meg a tökéletes fotó. Sok eseteben nem szeretem a kliséket követni, de ebben (és a hűtőmágnesekben) ragaszkodom a megszokásokhoz. Szóval a „foodporninstaphoto” kell, na de nincs lájk, legalábbis a Tapassio oldalára nem nyomunk.

 Bár már újra nyitva minden étterem, a koronavírus-járvány miatt azért sok helyen még elmaradnak a vendégek. „Megelégeltük a virtuális világ örömeit és úgy döntöttünk, hogy minden elmaradt Facebook like-ot 1000 ft-tal jutalmazunk” – mondják a tulajdonosok, akik így akarják az embereket visszacsábítani a való világba.

 Az étterem átlagban hetente háromszor posztol valamit a közösségi oldalára, így összesen 3000 forintot vonnak le személyenként a számlából, amennyiben a vendégnek sikerül kontrollálnia like-olási kényszerét. Mindössze jelezni kell a felszolgálónak, hogy az adott héten egyetlen alkalommal sem kedveltük a bejegyzéseiket.

 A Bazilika melletti Tapassio étterem tavaly nyáron nyitott meg. Az ételekről nem tudok beszámolni, bár barátnőim jártak már ott, lájkoltam is a fotóikat, de nem kötelességből...