Always Woman Budapest

2020.okt.10.
Írta: audrey hepburn komment

Rózsaszín palacsintával a mellrák elleni küzdelemért

A Rózsaszín Október mozgalom idén sem tétlenkedik. Hogy mi ez? A mellrák elleni szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelmet A mellrák élete során minden nyolcadik-kilencedik nőt érinti, a gyógyulás kulcsa pedig a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés, amellyel a rosszindulatú elváltozás nagyon jó eséllyel kezelhető.

intimina-130-sexuality-after-breast-cancer.jpg

Vannak pillanatok, amiket a nők soha az életben nem felejtenek el. A rosszak és a jók is ilyenek. Az egyik rossz, amikor először tapint ki csomót a mellében. A várakozás hosszú időszaka: időpont az ultrahangra, aztán a biopszia, majd várni az eredményre. Több hét – jobb esetben is – de, amikor az eredmény negatív, az valami végtelen boldogság. De egy valami nem változik: a félelem és az elővigyázatosság, hogy a testünket komolyan kell venni.

Magyarországon évente megközelítőleg kilencezer nőt diagnosztizálnak mellrákkal, 10 százalékuk a fiatal korosztályhoz tartozik, 45 év alattiak. A betegség kizárólag a megbízható, hivatalos helyen elvégzett mammográfiával szűrhető ki, így lenne csökkenthető a jelenlegi több mint kétezer fős éves halálozási száma. A korai felismerés és az időben elkezdett kezelés a gyógyulás kulcsa, erre hívja fel a figyelmet a rózsaszín október. 

Minden évben az október, a mellrák elleni küzdelem hónapja. 40 év felett a betegség kialakulásának kockázata is jelentősen magasabb, ezért nagyon fontos az ezt követő időszakban a rendszeres (legalább évente megismételt) mammográfiás szűrővizsgálaton való részvétel. De az, hogy így elmondjuk, sokszor kevés. Mintha meg sem hallanák az emberek. Ezért jó, hogy olyan kezdeményezések is születnek, amik még inkább figyelemfelhívók.

A főváros legújabb bisztró pubja, a High Five Budapest a kampányhoz csatlakozva egész hónapban rózsaszín palacsintákat és koktélokat kínál vendégeinek, az ezekből származó bevétel 15 százalékát pedig az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen nevű szervezetnek ajánlják fel.

img_0804.jpg

Az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen 2002 óta szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín sétákat a Lánchídon azzal a céllal, hogy felhívja a társadalom figyelmét a betegségre, az érintettekkel való szolidaritásra. „A cél a mammográfiás szűrésekre való ösztönzés, vagy panasz, elváltozás észlelése esetén a diagnosztikai vizsgálatok fontosságára való figyelemfelhívás. A rózsaszín masni, szalag, az egész világon ennek a szimbóluma” – mondta Báródi Edit, az egyesület elnöke.

A mozgalomhoz idén csatlakozott a Király utcai High vendéglátóhely, melynek vezetősége szerint ezekben a nehéz időkben a társadalmi szerepvállalás és az egymásra való odafigyelés még fontosabb, mint bármikor.

img_0791.jpg

Kovács Péter, a cég társtulajdonosa arról beszélt, anyukáink, feleségeink és barátnőink védelme semmi másnál nem lehet fontosabb. Mint mondta, ők tartják egybe a családot, védelmeznek minket, ezt szeretnék nekik most meghálálni és az ő védelmükre felhívni a figyelmet. A High Five Budapest Pink Pancake elnevezésű kampánya októberben indult el, ezt egy másik projektjükkel, a Hello Sweet Pop-Up desszertbárral közösen fejlesztették ki.

img_0882.jpg

Fotók: High Five Budapest 

A tökéletes őszi úticél: Visegrád

Tavaly ősszel néhány napot Visegrádon töltöttem, így ma, amikor megkaptam azt a sajtóanyagot, hogy: „Visegrád ősszel is tökéletes turistacélpont” - csak egyetértően bólogattam. Tökéletes, valóban. Az erdő, a Fellegvár, a Királyi Palota, a Duna. De mi van még Visegrádon, amiről nem is tudunk?

img_2085.jpg

Elsőre tényleg mindenkinek a Fellegvár ugrik be Visegrád hallatán, ám ennél sokkal több látnivalót és programlehetőséget kínál ez a kedves kisváros a Dunakanyarban. Az erdei kirándulások kedvelőinek jó hír, hogy Visegrádról számos túraútvonal indul. Sokan sétálnak fel a Zsitvay-kilátóhoz, csodálják meg az Apátkúti-völgyet, vagy kalandoznak például a Mogyoróhegyi tanösvényen. Könnyebb séta lehet a Kaán-forrás vagy a pisztrángos tavak meglátogatása – utóbbiaknál még a saját ebédünket is kifoghatjuk, amit kérésre elkészítenek helyben.

Az idei év nagy slágere a MAHART új körjárata a Dunakanyarban, amelyet 500 forintos jegyárért lehet igénybe venni, fejenként. A körjárat három útvonalon is megy, a Visegrád és Zebegény közötti utazás mellett Szentendrére és Esztergomba is hajózhatunk a Duna legszebb részén. 200 forintért még biciklit is felvihetünk a hajóra, ami a kirándulóknak jó lehetőséget ad a térség két keréken való felfedezésére. A sétahajókat még mindig van idő kipróbálni: 2020. szeptember 27-ig közlekednek. Azoknak pedig, akiknek a sétahajózás nem lenne elég, bőven akad más vízi programlehetőség is a Dunán. Több cég kínál például motorcsónakos kirándulásokat és tematikus túrákat is, sőt a népszerű SUP sem hiányozhat a Dunáról. Magyarul leginkább állószörfnek vagy állva-evezésnek mondják és világszerte egyre népszerűbb ez a sportág, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.

img_20200617_163602-01.jpeg

„Aki siet, még idén ősszel is kipróbálhatja, de jövő tavaszra és el lehet tenni, mint egy hétvégi programlehetőséget. Időjárás függvényében május végétől szeptember végéig lehet SUP-ozni a Dunán. Mi profi felszereléssel, oktatóval várjuk azokat is, akik életükben először próbálnák ki ezt a sportágat” – mondta Gyurián Zoltán, az outdoor.maffia vezetője.

Az újdonságok mellett azért maradjanak a hagyományok is. Ami szintén ismert Visegrádról az a lovagi játékok. Évente több mint 350 alkalommal látható, ahogyan harcosok korhű ruhában mutatják be a régi fegyverek használatát és a harcmodort. Bemutató pedig nem létezik király, királyné és udvari bolond nélkül: ha egy kicsit szerencsések vagyunk, a trónról is figyelhetjük a műsort.

Visegrád másik szimbóluma a Salamon-torony – amely a lovagi bemutató nyári helyszíne is egyben -, illetve a gyönyörű visegrádi királyi palota és az 500 éves reneszánsz palotakert.

img_1598.jpg

Ugyancsak itt található Magyarország legrégebbi bobpályája, ami 1991 óta üzemel. Sőt, 2002 óta téli pályával is várják az adrenalinkedvelő kirándulókat. A városban szálláshelyekben sincs hiány: a hotelek között bőven válogathatunk, hiszen összesen 1400 darab négycsillagos szállodai ágy van – ez majdnem a város teljes lakosságának száma. Ami pedig bónusz: a Royal Club Hotel minden foglalása után elültet egy fát. A hotel további különlegessége, hogy „zöld szállodaként” üzemel. Környezetbarát működésükért négy alkalommal is elismerésben részesültek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által és már csak egy évnyire vannak az örökzöld cím kiérdemlésétől.

_sim5519.jpg

És, ha már Visegrádon járunk, mindenképpen érdemes megkóstolni a térségre jellemző ízeket is. Erre tökéletes hely a termelői piac, ahol egész évben, vasárnaponként 8 és 12 óra között válogathatunk a portékák között. Nagyon finom a pisztráng, amelyet számtalan variációban, frissen készítenek az éttermekben. Az erdő közelsége miatt pedig a vadételek is jellemzőek. Visegrád télen-nyáron egyaránt vonzó a turisták számára, jöhetnek autóval, hajón, vagy busszal, mindig gyönyörű a táj és mindig élményekben gazdag lesz innen a hazatérés.

 

Fotók: visitvisegrad.huoutdoor.maffia

 

 

 

 

Operett-para és a viszonylagos sajtószabadság

Hirtelen benyúltam az egyik emlékekkel teli dobozomba és 20-25 Operettszínházas jegy akadt a kezembe, több mint tíz évvel korábbról. Ez csak egy doboz, és a jegy kupac is csak töredéke annak, ami a valódi mennyiség. Mondjuk úgy, hogy nem keveset jártam színházba, és nem csak az Operettbe, de most miattuk íródik ez a bejegyzés, így a Víg, Madách, Thália és egyéb színházjegyeket félreraktam.

img_3186.jpg

Számomra az az időszak volt az Operett „aranykora”. Persze, hogy a Rómeó és Júliával kezdődött, hosszas sorbanállások a jegyekért, aztán csere-bere a fórumokon, ismeretlenekkel való csetelés órákon át, csak mert ugyanaz a kedvenc. Az ismeretlenekből aztán barátok lettek, utaztunk, beszélgettünk, kávéztunk és közben Elisabethet, Mozartot, Rudolfot, Szenivánéji álmot néztünk – meg minden mást, ami jött, csak hirtelen ezek jutottak eszembe...

Több volt, mint színház, egy életérzés. Persze közben „felnőttünk”. Bár a rajongás kezdetén is a legtöbben már felnőttek voltunk, mégis valami hiányzott az életünkből, amit a színház pótolni tudott. Egy csodás dallam, egy tökéletes hang, vagy épp egy kedves mimika a színpadon. Nem tudom, hogy nálam hol szakadt meg... Az Elfújta a szél című előadást, már csak jóval később a bemutató után néztem meg, ami előtte elképzelhetetlen volt, hogy lemaradjak egy premierről. A Notre Dame-i toronyőr bemutatója után pedig interjút készítettem Keroval... Kicsit más minőségemben, de ott voltam, ám éreztem, ez már nem ugyanaz.

Nem sokkal később elindult a lavina. Nem részletezem, a színházrajongók úgyis tudják, aki meg nem, az bele sem kezdett ennek az írásnak az olvasásába.

Kero ment, Lőrinczy Gyuri épp, hogy kicsit volt, és Kiss-B. Atilla jött. És itt most annyi gondolatom lenne, mégis egy szomorú dolog jut az eszembe. Szinetár Dóra az egyik friss nyilatkozataiban azt említi, hogy „viszonylag sajtószabadságban” élük. Viszonylag. Dóri, el kell keserítselek, szerintem már a viszonylag szó is kevés. Hiszen nem írhatom le, amit gondolok bunkóságról, arroganciáról, erőszakról, megfélemlítésről, a tisztelet teljes hiányáról vagy a „jó emberekről”. Következmények nélkül nem írhatom le, hogy nagyítóval kell keresni egy jó előadást az Operettszínházban. Talán azt leírhatom, hogy mennyire együtt érzek az ott dolgozó művészekkel, műszaki emberekkel, irodistákkal, jegyszedőkkel, mindenkivel. Akik közül sokan talán már akkor is ott voltak – sőt biztos, hogy ott voltak – amikor az „aranykor” létezett. Amikor az Operettben dolgozni még rang volt, és nem egy olyan bélyeg, amit talán már sosem tudnak lemosni magukról.

És a kérdés, hogy tehetünk-e valamit? De kiért? A művészekért, vagy az irodákban zokogó lányokért? Kiáltsunk igazságot és elégtételt, vagy egyszerűen maradjunk csendben, süssük le a szemünket, és menjünk tovább, mintha mi sem történt volna?

Míg gondolkoztam a válaszon Karinthy Frigyes verse jutott eszembe: „Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek. Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön...”

Én mégis az igazságot választanám!

 

 

Mostantól új értelmet nyer a „beugrok a benzinkútra egy szendvicsért”

Kiállták a próbát az OMV higiéniai szabályozásai és elkészítettek egy olyan prémium szendvicset, amire a családom a bizonyíték, hogy még másnap is isteni finom.

img_2777.jpg

A forgalmi adatokon májusban már érezni lehetett, hogy az egészségügyi vészhelyzetet követően az autósok kezdenek visszatérni az utakra. A friss számok alapján az OMV töltőállomások shopjaiban a pékáruk, a fagyasztott élelmiszerek, az ásványvizek és a sörök iránt 10-40 százalékkal megemelkedett a kereslet áprilishoz képest.

Az OMV már 15 éve bevezetett egy olyan szigorú HACCP rendszert, amely igencsak jól szerepelt a járványügyi helyzet során. A kormány által kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet alatt ugyanis csak apró kiigazításokat kellett tenni - ilyenek voltak például a helyben fogyasztásra vonatkozó szabályok. Ezt a szigorú rendszert mutatja be Palágyi Eszter séf és az OMV közös videójában.

Az Eszter által megálmodott Gourmet Selection termékek mellett minden frissen készült étel esetében is kizárólag kiváló és ellenőrzött forrásból származó alapanyagok kerülhetnek a rendszerbe. A figyelmes és körültekintő előkészítés és gyártás során az alapanyagok, valamint a szendvicsek tárolása csak ellenőrzött és nyomonkövethető formában történhet.  

pala_gyi_eszter.jpg

„A szendvicsek minősége és megjelenése mellett akad egy további szempont, ami eddig csak a háttérben kapott fontos szerepet. Ez pedig a biztonságos előkészítés” – magyarázta Palágyi Eszter, aki szerint ebből a szempontból nem lehet különbség egy díjnyertes étterem vagy egy töltőállomás között. Mind a kettőnek garantálnia kell a minőséget.

(x)

Street food paradicsom emberek nélkül

A Karaván nevű hely egy igazi street food paradicsom a Kazinczy utcába. Ők magukról azt mondják, hogy „Magyarország első és legsikeresebb street food udvara a budapesti bulinegyed központjában”. És ez így is van. Igaz, koronavírus-járvány enyhítések után, egy szimpla csütörtök délután alig volt két-három ember.

img_2738.JPG Az udvarban olyan népszerű vendéglátóhelyeket találunk, mint a Zing Burger, a Las Vegan's, a Hummus Bar vagy a Budapest Lángos. A hely, ami máskor zsúfolásig van tele külföldi turistákkal, most alig néhány magyar vendéget szolgált ki. Akár örülhetnénk is, mert végre volt hely leülni, sőt a kedvenc fotó is elkészülhetett úgy, hogy nincs benne három kínai lány, vagy öt ír srác. Közben viszont tudjuk, hogy ez nem normális állapot, és egyszeriben elkezdenek hiányozni az olaszok, britek, németek. Bárki, aki más országból jött. 

Azért ételekben és programokban továbbra sincs hiány. Július 5-én növény tematikájú vásárt szerveznek a Karavánban. Lesz növényfestett ruha, vászonszatyor, florárium, virágos ékszer és még sok más egyedi, kézzel készült dolog.  Na meg persze étel és ital. 

Legutóbbi ott jártamkor a Budapest Lángos Green lángosát kóstoltam meg. Az összhatás isteni, de arra is rájöttem, hogy a budapesti lángos kicsit más, mint a balatoni. Olyan előkelőbb, amit tudom, lángosra ritkán mondunk. Mégis ez a szó ugrik be. Kicsit ropogósabb, kicsit nehezebb, a tejfölös juhtúró pedig, amit rengeteg friss rukkola fed be – én még plusz sajtot is kértem rá – szuper feltét az frissen sült tésztához.

img_2729.JPG

Ha a belvárosban jársz, ne hagyd ki a helyet!

 

Olcsóbb lesz a számla, ha nem lájkolsz az egyik budapesti étteremnél

Szokatlan akciót indított egy belvárosi étterem. A Tapassio nevű tapasozó 3000 forintot von le mindenkinek a számlájából, aki felvállalja, hogy egy hétig nem lájkolja a Facebook-bejegyzéseiket. Ezzel a húzással szeretnék ösztönözni a lakosságot arra, hogy a koronavírus miatti bezártság után ismét keressék fel kedvenc vendéglátóhelyeiket.

tapassio_2.jpg

Bevallom, elsőre nem is értettem, hogy mi ebben a „buli”, hogy nincs lájk. Tudom, néha már le kéne szokni arról, hogy beülünk egy helyre kajálni, és addig hozzá sem nyúlunk az ételhez, amíg nincs meg a tökéletes fotó. Sok eseteben nem szeretem a kliséket követni, de ebben (és a hűtőmágnesekben) ragaszkodom a megszokásokhoz. Szóval a „foodporninstaphoto” kell, na de nincs lájk, legalábbis a Tapassio oldalára nem nyomunk.

 Bár már újra nyitva minden étterem, a koronavírus-járvány miatt azért sok helyen még elmaradnak a vendégek. „Megelégeltük a virtuális világ örömeit és úgy döntöttünk, hogy minden elmaradt Facebook like-ot 1000 ft-tal jutalmazunk” – mondják a tulajdonosok, akik így akarják az embereket visszacsábítani a való világba.

 Az étterem átlagban hetente háromszor posztol valamit a közösségi oldalára, így összesen 3000 forintot vonnak le személyenként a számlából, amennyiben a vendégnek sikerül kontrollálnia like-olási kényszerét. Mindössze jelezni kell a felszolgálónak, hogy az adott héten egyetlen alkalommal sem kedveltük a bejegyzéseiket.

tapassio_3.jpg

 A Bazilika melletti Tapassio étterem tavaly nyáron nyitott meg. Az ételekről nem tudok beszámolni, bár barátnőim jártak már ott, lájkoltam is a fotóikat, de nem kötelességből...

Szimfonikus változatot kap Presser Gábor kultikus musicalje

Negyvenhét éve annak, hogy Adamis Anna és Presser Gábor megalkották a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című halhatatlan musicalt, melynek dalait a mai napig ismeri szinte mindenki országhatáron belül és kívül egyaránt. A Ringasd el magad, a Menni kéne vagy a Valaki mondja meg zászlóshajói a magyar musical-történelemnek, ehhez fogható sikereket csak nagyon kevés színdarabnak sikerült elérni az elmúlt évtizedekben. És ugye, hogy mindenki dúdolja ezeket a dalokat?

kepzeltriport_1.JPG

A musical hangzása most új köntöst kap: szimfonikus nagyzenekar szólaltatja meg a slágereket, újra felcsendülnek az örökzöld dallamok. A Dunakeszi Szimfonikusok Farkas Pál vezényletével egy igazi időutazásra invitálja a közönséget.

A főbb szerepekben Vágó Bernadett, Polyák Rita, Kovács Beáta, Veréb Tamás, Csengeri Attila valamint Kósa Zsolt látható Az előadás rendezője Tóth Ádám lesz. A hangzás és a látvány a nagyzenekari kíséret mellett, kiegészül a Budapesti Showszínház tánckarával és kórusával.

A Budapesti Showszínház rendezésében színpadra kerülő produkció a RAM Colosseumban lesz látható, február 13-án. Az előadás a RAM bemutatók után országos turnéra indul.

süti beállítások módosítása